F_KIM_00

KIM felújítás és tetőrekonstrukció

Kiemelt projekt, Középület, Műemléki épület

A volt Wellisch palota – a tervezés idején Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium – épületének rekonstrukcióját a Kossuth tér átépítésének terve indította el. A Parlamentet övező térfal történeti arculatában az egyetlen bántó disszonancia ennél az épületnél mutatkozott, amely a tetőszerkezet háborús sérüléseit követő érzéketlen helyreállítás, és az idők során elmaradt, vagy szakszerűtlen felújítások következménye volt.

A Kossuth tér – Széchenyi rakpart – Zoltán utca – Akadémia utca által határolt tömb valójában két épületből áll: az Országház tér felől emelt bérházat Wellisch Alfréd, korának neves építésze, a Zoltán utcáról nyíló déli Nyugdíjintézeti épületet Sebestyén Arthúr műépítész tervezte. Mindkét épület 1912-ben készült el, a korai 1900-as évek jellegzetes budapesti bérházaira jellemző, eklektikus, a korai szecesszió egyes elemeit már felmutató, nagyvárosi, nagypolgári ízlésnek megfelelő stílusban.
Munkánkhoz a legfontosabb előképet a Magyar Építőművészet 1911. 10-11 számában megjelent színes akvarell-látványterv nyújtotta.

A rekonstrukció célja, hogy az épület a megújuló Kossuth térhez képéhez méltó keretként tudjon csatlakozni. A közterület felőli oldalakon mind a tetőt, mind a homlokzati kontúrt az eredeti állapotnak megfelelően állítottuk helyre. Megtartottuk ugyanakkor a Sebestyén ház Duna parti oldalán kiépített 6. emeleti teraszt
A megújult épület egyedüli kortárs eleme a Kossuth téri főbejárat előtetője. Az épület hangulatára, stíluskorszakára rímelő, de visszafogott, mai előtetőt készítünk, amely méltó módon látja el a reprezentatív személyforgalom fogadását.

Tervezés éve

2013

Bruttó szintterület

24 164 m2

Projektvezető tervezők

Bánáti Béla,
Éles Péter

Tervezők

Székely Ágnes,
Hoffman Gabriella,
Vass Zoltán,
Czégeni Csaba,
Balázs Marcell,
Lénárt Szabolcs,
Nagy Orsolya,
Varga Bori,

Építtető

Országgyűlés Hivatala - Steindl Imre Programiroda