Az építészet szerepe a minőségi vízellátásban

Az ivóvíz volt a BH Zöld program idei első workshopjának témája. Azari Katalin vegyészmérnök látogatott el hozzánk, akivel elsősorban arról beszélgettünk, hogy építészként mit tehetünk az általunk tervezett épület megfelelő ivó- és a háztartási víz ellátásáért. Így hosszan boncolgattuk, hogy, miért érdemes két vízhálózatot tervezni az épületekbe az ivóvíz és a használati víz számára.

A workshop során olyan izgalmas kérdések is felmerültek, hogy ivóvíz-e a csapvíz, hogy miként viszonyul egymáshoz a csapvíz és a palackos, illetve ballonos víz, és, hogy mit tehetünk azért, hogy jó minőségű ivóvíz folyjon a háztartásokban. A workshop legtöbb kérdését a lakosság számára elérhető víz ólomszennyezettségének mértéke, ennek okai és kiküszöbölésének lehetőségei adták.

A felmerült témákról Azari Katalin cikkét adjuk közre, illetve ajánljuk böngészni a vizkemia.hu és az olomavizben.hu/blog oldalt.

„AZ IVÓVÍZ MINŐSÉGÉT NEM ÉRDEMES A VÉLETLENRE BÍZNI”

A háztartásunkban használt vezetékes víz felhasználási cél szerint minimum két minőségi kategóriába sorolható. Amit élelmiszerként fogyasztunk, azt nevezzük IVÓVÍZnek, az egyéb célra szolgáló vizet pedig HASZNÁLATI víznek.

Ivóvízként vízfelhasználásunk kb. három százalékát fogyasztjuk el. A többivel mosunk, mosogatunk, fürdünk, WC-t öblítünk. A két külön kör értelemszerűen más-más vízminőséget igényel. Ennek megfelelően eltérő „kezelésre” van szükség ahhoz, hogy több szempontból is optimális legyen a felhasználás célja szerinti vízminőség.

Ivóvíz esetében minimum követelmény, hogy a víz bakteriológiailag megfelelő, egészségre káros szennyezőktől mentes legyen. A vízmű, mérési eredményekkel is igazoltan, ilyen vizet indít útnak a feladóhelyen.

Jelenlegi költségszinten ez a lehető legjobb minőség, mire azonban megérkezik háztartásunkba, a csővezetékek állapota, az abban való tartózkodási idő, hőmérséklet, pH és egyéb paraméterektől függően szükségszerűen tartalmaz fertőtlenítőszert, annak melléktermékeit, íz- és szagrontó anyagokat, valamint egyéb, ún. másodlagos szennyezőket.

A másodlagos szennyezők közül pl. a vas, a mangán nehezíti a háztartási célú felhasználást, míg az ólom, a trihalometánok, azbesztszemcsék, mikroműanyagok stb. az ivóvíz célú felhasználás esetén akár egészségre káros mértékben is jelen lehetnek. A másodlagos szennyezők eltávolításának szükségessége tehát a felhasználási céltól függ.

Technológiai, gazdasági és környezettudatos szempontokat is figyelembe véve az az optimális megoldás, ha a víz „utazása” miatti egészségkárosító minőségromlást a felhasználóhelyen csak a szükséges mennyiségben javítjuk.

Ivóvíz esetében az a biztonságos megoldás, ha az élelmiszer-minőségű vizet a felhasználás helyéhez a lehető legközelebb (praktikusan a konyhában) állítjuk elő, a vízmű által biztosított, szabad aktív klórt is tartalmazó vízminőségből a szükséges mennyiségben.

Erre valók a „háztartási ivóvíz utótisztító kisberendezések” [Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elnevezése].

Fontos tudni, hogy ezek a kisberendezések kizárólag bakteriológiailag kifogástalan és stabil (azaz szabad aktív klórt tartalmazó), elsődleges kémiai szennyezőktől mentes vízre alkalmazhatók (a vízmű által szolgáltatott csapvíz – néhány kivételtől eltekintve – Magyarországon ilyen).

Amennyiben a használati vizet valamilyen módon kezelni akarjuk (pl. lágyítás, vastalanítás, központi aktívszenes szűrés), elengedhetetlen a két vízkör különválasztása annak érdekében, hogy az ivóvíztisztító biztonságosan alkalmazható legyen.

Az ivóvíztisztító kisberendezéseket ugyanis szabad aktív klórt tartalmazó, a 201/2001 rendelet előírásainak megfelelő minőségű víz utókezelésére tesztelik, minimum ilyen minőségi követelménynek megfelelő vízre vonatkozik az NNK szakvéleménye alapján kiadott forgalmazási engedély is. (Magyarországon a csapvíz – néhány kivételtől eltekintve – megfelel a rendeletben meghatározott minőségnek.)

A forgalmazási engedély elengedhetetlen része a hatósági aláírással ellátott használati útmutató, mely az NNK véleményére alapozott útmutatást is tartalmaz a kisberendezés funkciójára és biztonságos használhatóságára vonatkozóan.

A hatóságok által jóváhagyott használati útmutató nem véletlenül használ feltételes módot a kisberendezés víztisztítási tulajdonságaival kapcsolatban. A háztartásunkba megérkező víz minősége ugyanis térben és időben is változó, így annak eldöntése, hogy az adott konyhában milyen vízkezelés alkalmas a vízminőség javítására, szakmai kompetenciát igénylő feladat.

A jelenlegi szabályozás a tájékoztatást a víztisztító forgalmazójára, a megfelelő megoldás választásának felelősségét a fogyasztóra bízza.

Ivóvíz tisztítóra a konyhabútor tervezési fázisában érdemes gondolni, hogy a választás optimális legyen (elhelyezés, funkció, esztétikai és gazdasági szempontból).

Amennyiben a használati víz kezelését is fontosnak tartja a tulajdonos (pl. lágyítás, vastalanítás), a két vízkör különválasztása szükséges, ami gépész tervező és vízvezeték szerelő kompetenciájába tartozik.

Az ivóvíz minőségét nem érdemes a véletlenre bízni.

Olyan szakembertől kérjen segítséget, aki valós felhasználóhelyi mérési adatokból kiindulva tud mérlegelni, hogy a legtöbbet ellenőrzött és legfontosabb élelmiszerünk minőségét a felhasználóhelyen történő kezelés valóban javítsa, ne pedig rontson rajta.

Azari Katalin vegyészmérnök
Vízkutató Vízkémia Kft. Akkreditált Laboratórium

A cikk korábban az alábbi oldalon jelent meg: https://www.vizkemia.hu/maskepp-a-vizr-l….html

Kép: NNK; Részlet Budapest ólomkockázati térképéből